Kitörési pont a magyar párlat

2014. Szeptember 16.

Rekordmennyiségű gyümölcstermésről számolhatunk be az idei nyár értékelésekor, s mivel ez kiváló minőséggel párosult, a feldolgozó cégek elégedettek az üvegekbe, dobozokba zárt termékük zamatával.

Vállalatunknak idén is jó minőségű, magas élvezeti értékű gyümölcsöt sikerült felvásárolni, így biztosítani tudjuk a tőlünk elvárt, megszokott színvonalat – elemzett Lakatos Gergely, a Panyolai Szilvórium Zrt. vezérigazgatója. Az említetteket elsősorban a szatmári térségből szerezték be, kivételt csak azok a fajták képeztek, amelyek más tájegységben jobb minőségben teremnek, így például a barackot Gönc környékéről vásárolták.

A szatmári cégnek a meggy, cseresznye, kajszibarack, szilva után az elkövetkező hetekben az alma, körte és szőlő feldolgozása ad munkát. Ez utóbbiak a hagyományos pálinkák mellett fontos alapanyagai a külföldi piacra szánt arany termékcsaládnak is.

A panyolai cég élen jár a gyümölcsökben rejlő ízek kihangsúlyozásában, s mint Lakatos Gergely fogalmazott, ha ehhez hozzávesszük az idei rekordtermést, még tudatosabban kell készülni a feldolgozásra. Ennek egy kiemelt szegmensét jelenti az exportpiac, amely felé egyre szélesebb kapukat nyitnak, hiszen a kiváló magyar gyümölcsből előállított párlat utánozhatatlan aromája kitörési pontot jelenthet.

(Forrás: Szabolcs Online)